Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


58.Ügyelő a nézőtéren

 
A legnagyobb szabású átalakulást a Miskolci Nemzeti Színház épülete a 90-es években élte meg. A Magyar Köztársaság Országgyűlése támogatást szavazott meg a színház rekonstrukciójára 1990-ben, a város önkormányzata is hozzájárult a költségekhez. A rekonstrukció (építész-tervező: Bodonyi Csaba) eredményeképpen az addig 8000 m2 alapterületű színház több mint 16 ezer m2-re növekedett. A ma öt játszóhellyel rendelkező épületkomplexumban minden színházi álom megvalósítható. 
(Forrás: Épülettár.hu)
Az öt helyszín: Nagyszínház
Kamaraszínház
Csarnokszínház
Játékszín
Nyári színház
Tulajdonképpen a Csarnokszínház azonos a Nyári színházzal, ami:

Eredetileg díszlet-összeállító térnek, próbaszínpadnak készült. Minthogy a nagyszínpadhoz csatlakozik, forgószínpaddal és megfelelő színpadgépezettel rendelkezik. Külső homlokzati fala vasfüggönyként felhúzható, s ezáltal lehetőség adódott arra, hogy a belső színpad külső résszé is váljon, azaz a Nyári színház szabadtéri színpadát is adja. A csarnoktér alternatív játszóhely, a kísérletező rendezők előadásainak a helyszíne. Körülbelül száz nézőt tud befogadni. (Wikipédia)
Ebben a környezetben került bemutatásra 2004. január 23-án
Molière: Don Juan
színmű két részben
Címszerepben: Nemcsák Károly
Csiszár Imre m.v., Jászai díjas, Érdemes művész rendezésében. 

Ez az előadás, a Csarnok Színházban került bemutatásra. A próbák nem mindig történnek a helyszínen, mert amikor itt előadás volt, vagy a díszleteket szerelték össze, kiszorultunk innen. Hol próbateremben, hol a Játékszínben próbáltunk. De az utolsó hétben már az eredeti díszletekkel bebútorozott helyszínen tartottuk a próbákat. Ez volt a „főpróbahét.” Először a díszletek érkeztek, napról napra gazdagabban, aztán a jelmezek is felkerültek a művészekre. 
Ezt a helyszínt nevezhetjük szobaszínháznak is. A közönség a kör alakú „szoba” egyik ívében kapott helyet, néhány sorban.
Az utolsó sor egyik szélén találtak helyet a világosítónak, és hangosítónak, mellettük szorosan az ügyelő – azaz én. A nézőktől egy fekete paraván tett minket „láthatatlanná” Bent ültem a nézők között, a az asztali lámpám kék színfogóval sötétítve, hogy lássam a példányt, de a közönséget ne zavarja a lámpám fénye. Tágra kellett nyitni a szemem, hogy minden rendben menjen. Technikailag nehéz volt a darab, időnként kénytelen voltam lekúszni az emelvényről, lábujjhegyen, csendben, lehetőleg úgy, hogy ezt se vegye észre a közönség. A szereplők jelenésre hívását is suttogni kellett, hiszen előttem is a néző ült.
A kiépített színpad (emelvényen) mögött fekete bársony takarófalak. Onnan közlekedtek a művészek. Akik az én oldalamról léptek színre, láttam, hogy megérkeztek, a másik oldalban csak reménykedtem, hogy elindultak a hívásomra.
Volt egy kicsi fiú Mezősi Máté 8 év körüli, nagyon értelmes legényke, a darab szerint: „A parancsnok szobra”
Ez egy hat és fél méter magas, lécszerkezet alapú, hungarocellből faragott szobor volt. Alkotója, a festőtár akkori vezetője: Veres Attila festő-, és szobrászművész. Ez a félelmetes látvány, a takarófal mögül, a jelzésemre a Nagyszínház hátsó színpadáról érkezett meg. Világítás váltás, az ajtó, mintha magától nyílt volna ki (amit a műszaki dolgozók takarásból nyitottak) Itt mindig izgultam, benne van-e a kisfiú, mert egyszerűen nem volt időm arra, hogy halkan, ám gyorsan körbefussak a folyosón keresztül megnézni. Sosem késett le, a mamája mindig nyugtatott, ne aggódjak, ő figyel, és hívásomra helyén lesz Máté. Tüneményes, nagyon értelmes kisfiú volt, aki azóta már egyetemista.

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.