Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


52..” A TE DOLGOD MEGOLDANI”


Egy újabb felejthetetlen élmény, amihez máris segítséget kellett kérnem, de kaptam.
A darab, amiről mesélni fogok: Shakespeare: Romeo és Júlia című darabja. A Bemutatója 1995. január 27-én volt.
Júlia: Bíró Kriszta, majd átvette Létay Dóra. Romeót: Kuna Károly alakította. Rendezte: a színház akkor igazgatója: Hegyi Árpád Jutocsa
Igazi, klasszikusan megrendezett gyönyörű előadás, csodálatos díszletekkel, szép zenei aláfestéssel.
Hatalmas stábbal, sok szereplő, sok statiszta. Rengeteg jelenet, sok változás (átállás a következő jelenetre).
Az eset, ami megesett, az egyik változás alatt történt, azaz nem történt., vagyis mégis.
A kripta jelenet a zenekari árokban a süllyesztőre volt berendezve. Ezt egy műszaki dolgozó kezelte, a nézőtér egyik páholyából irányítva. Összeköttetésben voltam vele, hallott, amikor adtam neki a jelet, és hallottam, amikor visszajelzett.
Egyik előadás alatt lejelentkezett, hogy kiért a helyére. A színpadmester mellettem állt, hiszen a forgó színpad is dolgozott a változások alatt, amit csak ő kezelhetett.
Megkaptam a végszót, zene indul, forgószínpad indul, süllyesztő indul. Feladatokat kiosztottam, és a szemem a pult fölötti mini monitorra meredt, ahol azt láttam, nem indult el a süllyesztő. Felszóltam a kezelőjének, aki állította, hogy ezerrel nyomja a gombot, de az nem csinál semmit. A zene szólt, a színpad forgott, de a következő jelenet színhelye csaknem akart „felszínre törni”.Azonnal szóltam a hangtárba, a zenét végtelenítse, a fény kezelőjének, hogy arra készüljön, lehet, hogy generál sötétet kell csinálni, a zenekari árokban, a ravatalon fekvőket fel kell hozni, díszítők oldalról pakolják be a díszletet, a szereplők a sötét alatt bemennek. Ekkor hívtam a rendezőasszisztenst, – akinek elméletileg a nézőtéren lett volna a helye, onnan követve az előadást, ha ilyen malőr van, azonnal segítségemre tudjon sietni. A hangomon érezhette, hogy nagy gáz van, pillanatok alatt ott termett, lerohant a zenekari árokba, hogy felhozza a „hullákat”. És a színpad forgott, a zene szólt. Egyszer csak rápillantva a monitorra azt láttam, elindult a süllyesztő. Láttam, ahogy a színészek visszahelyezkednek. (a minap beszéltem velük erről a sztoriról. Akkor tudtam meg, hogy aznap Bíró Kriszta volt Júlia, Létay Dórinak is rémlett valami, de bizonytalan volt, ezért Dézsy Szabó Gábort is kifaggattam) De Kriszta határozottan emlékezett mindenre. Mikor végre felért a süllyesztő, a zene kiúszott, a fény beadva, és mentünk tovább.
Előadás után felmentem a titkárságra, naponta be kellett írni, hogy ment le az előadás – bár ez inkább a rendezőasszisztens feladat volt, de ezt most beírtam a „nagy könyvbe” És amikor mondtam a direktornak – aki persze a szobájában nézte monitoron a kínlódást, – kérdeztem, hogy miért nem segített a megoldásban? A válasz: A TE DOLGOD MEGOLDANI (mondta az általa rendezett darabjáról)
Meg is oldottam/oldottuk, mert mindenkinek köszönet érte, a közönség legfeljebb kicsit hosszúnak találhatta az átállást, de ebből semmit nem érzékelhetett. 
Ilyen kis „apróságokat” is az ügyelő old meg. 
Emléknek már nagyon klassz, akkor azért zakatolt a ketyegőm rendesen....

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.