Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


50. Szeretni való huncutkák

 Kamaraszínház. Már a nagy színház épületén belül. Szerettem ott dolgozni. Egy külön egysége az épületnek, a nagyszínpad testvére. Talán csak a zsinórpadlás magassága hiányzott. Ezért minden varázslatra nem lehetett használni, de ami oda lett rendezve, az mindig jó volt. 
Egy idő után már szinte csak én ügyeltem ott. (Én magam KamaRack színháznak neveztem el – ott kezdtem /igaz a régi épületben – gyermekként/ és ott is fejeztem be a munkásságomat)
Az itt működő generálhívót hallani lehetett az egész épületben, de nem volt szerencsés. Sokszor nem is használtam – hanem megkértem a szereplőket, ne menjenek át a nagyszínházba, mert ott nem fog szólni a hívó. Ugyanis nem egyszer, nem kétszer, együtt zengettük a hangunkat a kollégákkal (volt, amikor a csarnokban is dolgozott egy csapat /próba/ és onnan is szólt a generál hívó) Szóval: a kamaraszínháznak is voltak (és vannak) külön öltözőik a művészek számra, külön fodrászuk és öltöztetőjük. De mégis előfordult, hogy valaki csak átszaladt, fel a büfébe, egy kávéért, egy üdítőért. 
Madách: „Az ember tragédiája” című darabját játszottuk Schlanger András m.v. rendezésében.
Talán nem kell elmondanom, mekkora stáb kell ennek a darabnak az előadásához.
A statisztéria között gyerekek is voltak. Kislányok, és kisfiúk.
Főleg ők szerettek átnyargalni büfézni, persze nekem nem szóltak, így aztán egyszer jól lekéstek, hiszen a nagyszínházi hívót kikapcsoltam. Mikor nagyon nem láttam őket, csak átzengtem, de a jelenetet már lekésték (a zsinórpadlásról voltak leengedve hintaszékekben, de nem lett volna idő bekötni őket) Nem emlékszem, hogy simítottuk el a meg nem jelenésüket, ettől még nem áll le egy előadás, /szerencsére a művészek mindent meg tudnak oldani/.
A szünetben aztán sorba állítottam őket a folyosón, a fekete pont kiosztásának az volt a vége, hogy másnapra százszor leírják, hogy „Előadás alatt nem megyek át a nagyszínházba” Igaz mérges voltam, nekik fegyelmit sem lehetett adni, hiszen „vendégszereplők, no és gyerekek” voltak. 
Másnap egymás után hozták a füzetet. És tele volt írva: „Előadás alatt nem megyek át a nagyszínházba”.... Csak belülről mertem mosolyogni. Szeretni való huncutkák
 

 

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.