Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


48. Bombariadó

 A színházban – legalábbis amíg én ott dolgoztam – a hétfő volt a szabadnap.
Ilyenkor a színpad, azaz a színház ki volt adva, mikor, kinek. Sokszor a Szimfonikus Zenekar koncertezett, és sűrűn voltak iskolai rendezvények. Ezekhez mindig igényeltek ügyelőt. Hárman voltunk ezen a poszton, és szépen sorban dolgoztunk, kire mikor mi esett. A műszaki vezető osztott minket be. Ezért külön gázsi járt. Nem voltunk agyonfizetve, de jól jött minden forint.
Ha a zenekarral dolgoztunk, előfordult, hogy ifjúsági koncert is volt – néha kettő is – 13 és 14 órától, este fél nyolctól a felnőtteknek. 
A nehezebb az iskolai rendezvények leügyelése volt. Hiszen amíg egy színdarab bemutatásáig volt hat hét próbaidő, itt egy amatőr műsor összeférceléséhez kaptam egy délelőtti próbát, ami soha nem az „előadás” sorrendjében ment, hanem csoportonként. Előre vették a kisgyerekeket, ne kellejen sokáig maradniuk. Aztán csak az énekkar, aztán a jelenetek, aztán a táncosok. Összefüggően csak előadás közben láttam.
Egyetlen papír volt előttem, abba jegyezgettem, de hogy ki ad elő mit?.... A rendező pedagógus mellettem ült, tele ötletekkel, ami éppen eszébe jutott.
Kedvencem volt, amikor azt mondta: Oda kellene egy piros-fehér-zöld színű fény. (Mert az terem a színházban vezényszóra – mondjuk egy előadás bevilágítása napokat is igénybe vett)
Minden szám után függönyt adtak volna le, egy operett alatt nem járt annyit a függöny, mint egy iskolai rendezvényen. Aztán elmagyaráztam, hogy nem jó az üres járat. Ha leadom a függönyt, és arra várunk, hogy a műszak szétszedje a színpadot, és átállítsa valami másra, addig nem történik semmi. Lukas lesz az előadás. 
Úgy kell összeállítani, hogy lefelezzük a színpadot egy fekete (felező) függönnyel, amíg elől megy egy műsorszám, hátul be lehet állítani a következő jelenetet. Végszóra, kérek sötétet, felemelem a felezőt, és átfordul a színpad, felező függöny vissza le, fény be, és mehet tovább a műsor.
Nem tudom melyik iskola rendezvénye volt, – ezek mindig macerásak, – teljes koncentrációt igényelnek –, éppen egy színdarab jelenete ment, kaptam hozzá „szövegkönyvet”, tehát tudtam követni hol járunk, és mikor kell leadnom a függönyt. (a pedagógusok mindig hálálkodtak, hogy milyen nyugodt vagyok, pedig nem is. De azt nem szabad tudniuk, hogy tiszta feszültségben vagyunk, amikor azonnal kell megoldani dolgokat)
A kezem már közelített a függöny kezelő gombhoz, amikor mögöttem megszólalt valaki: – Adja le a függönyt, és mondja be, hogy bombariadó van, mindenki hagyja el az épületet. Na most én ezt nem hallottam (csak később), mert annyira a függönyleadásra koncentráltam, hogy a rendőrt elhessentettem, hogy ne zavarjon. Majd végre leadtam a függönyt.
Akkor tudtam meg, hogy a nézőteret már kiürítették. Bemondtam a generálhívóba, amit kértek, de fel sem fogtam mi történhetett?
Semmi pánik nem volt, higgadtan, tülekedés nélkül kivonultak a gyerekek és a pedagógusok is a színház parkjába. 
Már jöttek a tűzszerészek, – a rendésztől megtudtam, a fenyegető nem a színházba telefonált, hanem a rendőrségre, hogy bomba fog robbanni.
Sajnáltam az apróságokat, mert lelkesen szavaltak és énekeltek. Hála az égnek valaki „csak viccezett” talán valamelyik diák, aki nem kapott fellépési lehetőséget. 
Elvettek tőlünk egy órát, utána visszamentünk, úgy folytattuk, hogy egy pedagógus kilépett a függöny elé, megköszönte a közönség türelmét, és a gyerekeknek is megköszönte, hogy fegyelmezetten viselték ezt a helyzetet. Hogy ki lehetett ez a „mókamester”, nem tudom fény derült-e rá?
Én a mai napig azon mosolygok magamban, mikor hessegettem a rendőrt, hogy ne zavarjon, hát nem látja? Dolgozom.....

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.