Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


44. Nem sokáig élt

 
Már csak két nyáron működött a Belvárosi nyári színpad a Minorita udvarban. 
1987. július 21én a Lili bárónő, című operett került színre, 2 felvonásban. (mint tudjuk, az operettek általában 3 felvonásosak, de megspórolva egy szünetet, nagyon sokszor lett összevonva a 2. és 3. felvonás, hiszen a harmadik felvonás már csak amolyan finálé szokott lenni). Rendezte Orosz György, aki 1951-től 1974-ig a Miskolci Nemzeti színház rendezője, majd főrendezője volt. 
A darab szereplői:
Leblanc Győző, Makai Sándor, Csonka Zsuzsa, Molnár Anna, Józsa Imre, Horváth Zsuzsa, Péva Ibolya. Mucsi Sándor, Palóczy Frigyes, Somló Gábor, Dutkon Mária.
Valamint ének-, és tánckarosok, statiszták, nagy zenekar.
Volt minden, csak technika nem. Ücsörögtem egy asztalnál egy paraván mögött, kis asztali lámpával, talán egy mikrofonom volt, de itt is sokat kellett futnom a művészekért, az öltözőjükbe, a kollégium emeletére. Kicsit nehéz volt esténként összeterelni a „nyájamat”, de szerencsére sosem késett le senki. Bár volt egy határeset – nem árulom el a nevét –, már ment a nyitány, és ő nem volt sehol. Azaz valahol fent az emeleten. Nem kellett futni utána, hiszen hallotta, hogy az előadás megkezdődött. 
Kimondhatatlanul hangulatos egy operett szabadtéren, elmondani nem lehet, azt átélni kell. Sokad magammal ezt is nagyon szerettem....

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.