Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


42. „Egy lovaskocsi”


(Még mindig Gyula)
Másnap elkezdődött a munka. Nagyon hangulatos hely volt ez a Múzeumkert. Az „ügyelőpultom” egy szép, magas, nagy fa takarásában volt, és egy asztalból, valamint egyetlen mikrofonból állt, mely mikrofon a múzeum épületén belül a színészek öltözőjében volt hallható. (De sokszor kellett szaladgálni utánuk. – Nem hallottuk, korán hívsz, minek izgulsz, ott leszünk időben)Ja, és sok-sok rajongó szúnyog, és éjszakai pillangó.
Megtisztelő volt Őze Lajossal dolgozni. Sajnos magára a darabra már nem is emlékszem, hogy miről szólt. Pillanatok villannak fel bennem. 
Szerepelt a darabban egy lovaskocsi, amit a saját gazdája irányított – természetesen a darabhoz illő jelmezbe beöltöztetve. A kocsi az épület mögül indult, végszóra, amit én az épület falára feltett jelző lámpának villogtatásával jeleztem. A fa tövében szorongtam, figyel-e a „sofőr”, de mindig időben indult. A feladata a következő volt. A színpad előtt megállni, Őze Lajost „felvenni”, majd elhajtani.
Egyik este (ez már előadás közben volt) Végszó, lámpa villog, kocsi indul.... majd megállás nélkül úgy húzott el a színpad előtt, hogy Őze Lajos csak nézett utána, és azonnal reagált: Józsikám, majd megyek! Várjanak meg a sarkon …. Utóbb megtudtam, a pacinak kicsinye van, aki nem volt ott vele, és ettől volt a türelmetlensége. Sietés haza a „családhoz”.
Kellemes volt a gyulai nyár. Mikor már csak előadás volt, napközben strandolni jártunk.
Fantasztikus hangulata van egy szabadtéri előadásnak. Röpködnek a molylepkék a lámpák körül, csipkednek a szúnyogok, és az ember mégis jól érzi magát...

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.