Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


39. „Bejáró próba”

 
Amikor elhagyjuk a városunkat, és vidéken tartunk előadást, a darab díszletét is visszük, azaz viszi a teherautó, az összes kellékével együtt. Ezért ha messzire megyünk, a „díszítők” azaz a műszaki dolgozók már előző nap megérkeznek, hogy mindennek megtalálják a helyét. Sokszor előfordult, hogy nem fért be minden a színpadra. A Miskolci Nemzeti Színház színpada nagy, és sok jó technikával rendelkezik. Mint forgószínpad, süllyesztő, zenekari árok, stb. Ezek a városi színházakban előfordulhatnak, csak méretileg nem stimmel.
A műszak mindent elkövet a színpadmester vezénylésével, hogy megoldják a megoldhatatlant.
Nos, emiatt van szükség arra, hogy annyival korábban érkezzen a társulat, hogy a már beállított díszletek között tudjanak eligazodni.
Az ügyelő dolga sem könnyű, mert más az ügyelőpult (ahol van. A kis településeken általában én magam voltam a generálhívó, gyalog mentem a művészekért) Meg kellett találni az ottani technikusokat, hogy elmondják a pult kezelését, hogyan tudok hívni, hogyan leszek összekötve a hangosítókkal (akik a bejátszandó effektusokat adják be), és a világosítókkal, akik a (fényeket kezelik). Egy igazi színházban hasonlatosak a megoldások, csak megmutatják, és megy, mint a karikacsapás.
Volt olyan vidéki előadás, ahol a díszlet nem fért be a színpadra, a fele a teherautón maradt.
És volt olyan három felvonásos („Nem élhetek muzsikaszó nélkül”) előadás, amit egy díszletben játszottunk le, úgy emlékszem, határon kívül, valahol Ukrajnában. Ráadásul nem saját darabom volt, megörököltem. (Duplán kellett koncentrálni) Nagyon muris volt, mert az öltöző a földszinten, a színpad pedig a második emeleten „lakott”. A műszak daruval kínlódott, hogy az ablakon keresztül felkerüljön legalább egy szoba díszlete. 
No itt aztán nem csak bejáró próba kellett, jobb volt alaposan körülnézni, mikor honnan, hova?...

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.