Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


37. Hakni – hivatalosan

 
Alkalmi előadás, színész, énekes, zenész alkalmi fellépése, főleg vidéken, művelődési házakban, kultúrtermekben, stb. Külön díjazásér.
Hakni – az én látószögemből:
A leírtak stimmelnek, bár mondjuk kifelejtették a táncosokat, pedig bizony, mi is hakniztunk.
Nem kellett ahhoz vidékre menni, városon belül is voltak szórakozóhelyek, ahol – anno – még műsoros esték is szórakoztatták a vendégeket. Például az Avas szálloda Fehér termében. Érdekes fellépésünk volt, beöltöztünk „pincéreknek” – persze táncos jelmezben. A konyha felől „támadtunk”, kezünkben ital-, és étlappal. Mikor kifaggattuk a vendégeket, ki, mit szeretne fogyasztani, akkor megszólalt a zene, és táncra perdültünk. 
Volt szerencsém Bárdi György műsorában – Mezőkövesden (Művelődési ház) fellépni. 
Én hakninak tartom mindazt, amit hivatalos munkámon kívül, külön gázsiért csináltam. Mint például a Miskolci Szimfonikus Zenekar színházunkban adott koncertjét ügyeltem, és ugyancsak iskolai rendezvényeket is.. Ezek többnyire hétfőn – egyetlen szabadnapunkon zajlottak le.
Hakni volt a városunkon kívül (Szentendrén, Gyulán) előadott, sőt oda rendezett előadás leügyelése is.
Hakni volt, a miskolci Minorita udvarban tartott nyári előadások (szintén oda készített) leügyelése. Ezekről még fogok mesélni....

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.