Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


35. Világítás próba

 
Mert ilyen is volt és van. Logikus, hogy egy valódi színházban nem „munkafényben” zajlik az előadás, hanem szépen, jelenethez illően be van világítva.
Ezek hosszú, aprólékos munkák, ahol az ügyelőnek is részt kellett vennie. Nagyon unalmas volt számomra, mert hosszú ideig csak a lámpákat állítgatták a világosítók, miközben a nézőtéren ült a rendező, és a díszlettervező. Kértek még fényt ide, akkor a fővilágosító felszólt a világosítóknak: 355-öst (lámpa szám) fordítsd jobbra, kicsit lejjebb, ez sok vegyél vissza belőle. (mondom, hogy uncsi volt) Mikor végre megszületett egy jelenet bevilágítása, akkor a szövegkönyvembe beírtam a számát-amit a rendező diktált, és azt a végszóhoz illesztettem. Előadás alatt, mikor odaértünk, felszóltam a világosítóknak, de csak a jel számát mondtam, és ők beadták. Szerencsére, – igaz sokára, de – ez megszűnt. Mindenki önállóan dolgozó lett, ügyelői irányítás nélkül. Persze nekem ugyanúgy tudnom kellett, és figyelni, hogy időben (végszóra) változik-e a fény. Hiszen ők is csak emberből vannak. Én általában mind a világosítókat, mind a hangtárat előtte figyelmeztettem, figyeljenek, mert változás következik.
A színpad bevilágításán túl a takarók-falak mögött lábvilágításnak lenni kellett, mert az a színész, aki a túl oldalon lépett a színre, annak át kellett botorkálnia a sötétben a hátsó színpadon. Előadás alatt nem szűrődhetett be más fény a színpadra, csak a megtervezett. 
Tehát szükség volt az irányító pici fényre, ezt is mindig le kellett ellenőrizni, minden helyén van-e?.
 
 

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.