Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


30. Először az ügyelőpultnál

 

Mikor először ültem az ügyelőpulthoz, talán még a szám is remegett, olyan lámpalázas voltam.
Idő volt, próbakezdés.
Jó reggelt kívántam a társulatomnak, és a próbatáblára kiírtaknak megfelelően hívtam a művészeket a színpadra. Gyorsan mondtam be, és megnyugodtam. „Sikerült”.
Ekkor megjelent Tímár Éva színművésznő, mellém lépett, és ezt mondta: „Lassabban és kétszer” 
Hamarosan megszoktam, hogy amit a generálhívóba mondok, zeng az egész épületben – szóval egyáltalán nem volt mindegy mit mondok, és hogyan?
A „tanuló” darabom: Ferdinánd Bruckner: ANGLIAI ERZSÉBET című darabja volt.
Csak a címlapon volt 32 szereplő, és 40-60 közötti statiszta, sok gyerekkel. A színdarab két szinten játszódott, rengeteg változással, hol fent, hol lent játszódtak a jelenetek. Figyelni kellett a fényváltásokra, a hanghatások beadására. Akkor ez még mind az ügyelő feladata volt. (Ma már önállóan dolgozik a hangtár, és a világosítók is. Figyelni persze akkor is kell rájuk, ők is emberből vannak, tévedhetnek. S ha tévednek, a balhét akkor is az ügyelő viszi el.)
Ma , mikor írom ezeket a sorokat, (2015.október 25-én téli időszámításra álltunk át. Hogy ezt miért említem meg? Van egy ideillő sztorim)
Vasárnap volt, mint most. Reggel nyolckor ültem a – nem számítógép, hanem – írógépem mellett, szövegkönyv gépelést vállaltam, kihasználva az időt, püföltem a betűket. 10 órától próba (Angliai Erzsébet) ráérek kilenc órakor elindulni (az ügyelő nem akkor érkezik, amikor a munka kezdődik, hanem előbb, még a próbára is, megnézni az van-e a színpadon, aminek lennie kell) Szólt a rádióm – mint most, de egy idő után nem értettem mit karattyolt, hiszen fejből tudtam a műsorokat. De nem az szólt. Ránéztem az órára, és nem értettem. Ilyenkor nem ez szokott lenni. Az óra átállításról tudtam, de nekem teljesen logikusnak tűnt, hogy az hétfőn lesz. Átrohantam a szomszédba, megkérdezni, hány óra van? Mikor kimondták, hogy 9.42, behaltam. Az, hogy fegyelmit kapok, egy dolog, de a képemről lesül a bőr, hogy rám vár vagy 40 ember.
Nyúlcipő. Jó helyen laktam akkoriban, kettő villamosmegállónyira, és a busz pedig éppen a házunknál állt meg.
Az persze éppen nem jött, rohantam a villamoshoz, az viszont éppen érkezett. Csak egy megállót mentem, talán korábban érek oda, ha előre futok, mint visszafelé.
Nem tudom, hogy csináltam, beértem tízre, de már az egész társulat a földszinten nyüzsgött, közöttük a darab rendezője, Csiszár Imre, akin egy kaján mosolyt vettem észre. Tisztában volt vele, hogy nem állítottam át órámat.
Berohantam az ügyelőpulthoz, azonnal szólítottam a szereplőket a színpadra. Nem tudtam kit kellett hívni, nem volt előttem a szövegkönyvem, (az ügyelő szobában a harmadik emeleten pihent) Megkértem a súgót, szaladjon fel érte. Levegőt sem kaptam, lehozta a szövegkönyvemet, hozott egy pohár vizet, akkor kezdtem magamhoz térni.
Így tanultam meg egy életre, hogy az időátállítással nem egy új hét kezdődik, hanem egy régi zárul....

Rack Zsuzsa fényképe.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.