Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Összefonnyadtam

Az apai nagymamámról szomorú dolgot tudtam meg, már olyan koromban, amikor meg is értettem, hogy mi történt.

Másfél éves lehettem – csak gondolom, hogy annyi. Sajnos már senkim nincs, aki újra elmesélné ezt a történetet.

Édesanyám tüdőbeteg volt, szanatóriumba került. Édesapám dolgozott, Keresztanyám dolgozott, az anyai Nagymamám féltestvére is velünk élt, ám ő is dolgozott a Dohánygyárban. Így történt, hogy Albert-telepre kerültem, az apai nagyszüleimhez, együtt a bátyámmal, hiszen ő is kicsi volt még, talán négy éves.

Úgy gondolom, egy másfél éves gyerek már „komoly kosztot” eszik, de én csak tejes teát kaptam.

Szerencsére nem emlékszem erre, az tény, hogy sem a tejet, sem a teát nem kedvelem ma sem.

Keresztmamám eljött meglátogatni minket, ledöbbent, amikor meglátott, összefonnyadtam, súlyom jól lecsökkent. Kétségbeesve rohant haza, megbeszélni Édesapámmal, mi legyen a sorsom?

Az anyai nagymamám féltestvére (aki Édesanyámat nagyon szerette), szintén látogatóba indult hozzánk, Albert-telepre. Ő zokogva tért haza: „Ez a gyerek meg fog halni” – állapította meg. Annyira sajnált, és féltett, hogy felajánlotta „magát”, ott hagyta a Dohánygyárat, haza hozott minket engem, és a bátyámat is.

Ő anyáskodott felettünk, amíg Édesanyám haza nem került a szanatóriumból.

Én(„ecske”) folyamatosan visítottam, és nem ettem semmit. Elszoktam a tápláléktól. A pót-anyának a fia Anyunak hívta őt, és mi is ezt tettük a bátyámmal.

Anyuci elvitt az orvoshoz, ahol kapta a diagnózist: „Ez a gyerek éhen halt volna”. Naponta száz -féle étellel kínált, hogy cseperedjek. Mindenbe csak belekóstoltam, de semmi nem ízlett. Készítette a következőt, talán azt elfogadom. A hóna alatt tartott, különben üvöltöttem, egy kézzel gyúrt, főzött, időnként vigasztalt. Állítólag ez volt a szöveg: „Arany rózsa hat bimbóval”

Megmentette az életemet.

Mikor Édesanya hazakerült a szanatóriumból, már pendültem. Mikor meghallotta, hogy a pót-mamát Anyucinak hívjuk, sírva fakadt, hogy elidegenítettek tőle minket.

Anyuci- Anyuci maradt, Édesanya pedig – Édesanya.

Így maradtam életbe. Nagyon szerettem Anyucit, örökké puszilgattam, még akkor is, amikor a vécén ült (ezt mesélték) Már akkor is hálás voltam minden jóért. Ma is az vagyok. 1983-ban hagyott el minket 78 évesen. Soha nem felejtem el. Áldott jó asszony volt.

3.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szomorú nagyon szomorú!

(Sebestyén Katalin, 2017.10.21 10:31)

Nagyon szomorú de egyben szép is , a hálás kislány.

Re: Szomorú nagyon szomorú!

(Sebestyén Katalin, 2017.10.21 14:35)

Köszönöm, hogy elolvastad

baranyipalne@citromail.hu

(Baranyi Pálné, 2017.10.21 11:59)

Zsuzsikám,szomorú történet de jól végződött.
Természetes hogy szeretted az 2 anyucit",hiszen ő is imádott téged.
nagyon meg tudod hálálni aki téged szeret,és hálás szívvel emlékezel rájuk.Nagyon tetszett a történet.Várom a folytatást.Puszi.

Re: baranyipalne@citromail.hu

(Baranyi Pálné, 2017.10.21 14:34)

Köszönöm Erzsikém, hogy ismét személyesen meglátogattad a weboldalamat. Dolgozom a továbbiakon, nehéz összehozni, de törekszem rá.