Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


31. Még mindig a telefonról

2018.04.08

 

Boldogan csevegtem, persze csak módjával, mert drága volt egy perc is. Segített abban, hogyha aznap este nem dolgoztam, nem kellett bemenni a színházba „próbatáblát” nézni, hogy másnap hány órára kell mennem dolgozni. Felhívtam a titkárságot, és megkaptam a helyes választ.

Sűrűn fordult elő, hogy nem működött a telefonvonal. Bejelentettem. A szakemberek utána néztek, és akkor derült ki, hogy „ikertelefonom” van. Egy rendőré volt a másik fele, ő pedig sokszor foglalta le a közös vonalat.

Hát ilyen volt a múlt évezred technikája.

Valamikor megszüntették, új telefonszámot kaptam (kaptunk), az öt számjegy helyett átálltak hat számjegyre.

Már fel tudott hívni a nagy Ő, és én is fel tudtam hívni, így meg tudtuk beszélni a fontos dolgainkat, mikor érkezik ő, vagy hogy én mikor menjek a fővárosba. Nem volt egyszerű összehozni a randevút, de mindig megoldottuk.

Ma már a telefon alap, vagy talán most kezdenek leszokni róla, mert az okostelefon mellőztethetetlen. Nekem szerencsére nincs. Amíg nem teszik kötelezővé, nem is igen lesz. Számomra visszataszító, mert erről szól az élet azoknak, akik belehabarodtak.

Mobilom nekem is van. De csak telefonáláshoz használom. Fotózás fényképezővel, videó készítés kamerával.

Ez egy kis toldalék volt az előző részhez.

jovore-a-legtobb-kinai-okostelefon-mar-lg-oled-kijelzot-kaphat_1.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

baranyipalne1@gmail.com

(Baranyi Pálné/Erzsike,, 2018.04.08 15:45)

Először is, az idős embereknek nem volt mobilja, még nekem is csak 2000-től. nem tudják kezelni, másrészt legylább is ma, a mobilom percenként 50 forintot eszik, a vezetékes 3800 ft egy hónapba, 5000 percet hívhatok bárkit csak 3800 ft-ért.

baranyipalne1@gmail.com

(Baranyi Pálné/Erzsike, 2018.04.08 15:19)

Ahogy olvasom ,te is ragaszkodsz a vezetékes telefonhoz,ki tudja miért ,és sem mondtam le hiába van mobilom nekem is a fiamnak is.Legtöbbször ismerősök ,volt munkatársak,rokonok a vezetékesen hívnak.