Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


27. Kifizetve minden

2018.03.31

Lassacskán barátságossá varázsoltam az otthonomat. Igaz, azóta is azon dolgozom, hogy élhető legyen, kellemes. Sok-sok virággal.

Akkor még volt családom, bár sajnos a szüleim már nem éltek. Keresztanyám volt még nekem, és velem együtt örült, hogy végre (35 évesen) saját lakáshoz jutottam. A tartozást hosszú ideig törlesztettem, mikor egyszer olyan 1990 körül kaptam olyan lehetőséget, hogy ha a hátralékot egy összegben kifizetem, akkor az 50%-át elengedik. Belelkesedtem, de pénzem nem volt hozzá.

Lázasan kerestem a megoldást. A bátyáméknak akkoriban – jól menő háztartási üzletük volt, jól kerestek, volt megtakarított pénzük. Felajánlották a segítséget. Aláírtam, mennyi pénzt vettem át, és megígértem, havonta törleszteni fogom, bizonyos összegben. De mégsem úgy adagoltam vissza, ahogy megígértem, hanem mihelyt jött egy kis pénz a házhoz (külső munkáimból) azonnal feladtam nekik a számlájukra. Így aztán – magam sem akartam elhinni, de egy éven belül visszafizettem a 82 ezer forintot, (1991-ben). Ez nagyon nagy pénz volt akkor. Ma sem kevés.

Keresztanyám ekkor már nagyon beteg volt, sajnos a háziorvos semmi jót nem ígért.

1991. február 4-én itt hagyott örökre.

De azt még megélte, hogy végre saját otthonom lett, tartozás nélkül.

421180407.postai-sarga-csekk-csekk-sarga-csekk-keszpenzatutalasi-megbizas-vagott.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

baranyipalne1@gmail.com

(Baranyi Pálné/Erzsike, 2018.03.31 17:26)

Mindig igyekszem tartalék pénzt tartani, biztos, ami biztos.
Köszönöm, hogy szorgalmasan jössz hozzám. Igazán jól esik. Köszönöm

baranyipalne1@gmail.com

(Baranyi Pálné/Erzsike, 2018.03.31 17:22)

Nagyon nagy dolgok ezek.Büszke lehetsz magadra Zsuzsikám a kitartásodra ,pontosságodra ,szorgalmadra.